Felső korhatár nélkül

Nyugdíjas vállalkozó: gyerekei mellett kezdte

Sorozatunk következő részében Rákos Anna mutatkozik be, aki még lánya születése után indította vállalkozását, ma pedig már kisunokáját neveli a munka mellett. Lányom születése után indítottam vállalkozásomat, 1989-ben. Mivel senkire nem számíthattam, hogy besegít, ha a gyermekem megbetegszik, vagy ha érte kellett volna menni a bölcsibe, oviba, így ez volt az egyetlen megoldás, hogy összeegyeztessem… Tovább »

Nyugdíjas vállalkozó: hobbiból megélhetés

Nemesházi Valéria nyugdíjasként döntött úgy, hogy addigi kedvteléséből él meg. olvassátok el igazán inspiráló történetét. Mikor és miért kezdtél el vállalkozni? A hivatalos vállalkozásindításra 2016. augusztusában került csak sor. Igaz, már hosszabb ideje – néhány éve – készültem rá gondolatban, ötleteléssel, majd természetesen információgyűjtéssel, tanulással, piackutatással, hogy nyugdíjasként (egy főállású vállalkozóénál jóval kevesebb megélhetési kockázat… Tovább »

[Sikertörténet] Tanárnőből kineziológus

Folytatjuk azoknak a sikeres embereknek a bemutatását, akik 50 éves koruk után fordítottak a karrierjükön és vállalkozást indítottak. Bótáné Kádas Ella évtizedekig tanárként dolgozott, majd kitanulta a kineizológiát, és ma már másoknak segít abban, hogy jobb életük legyen. Olvassátok szeretettel. Mikor és miért kezdtél el vállalkozni? 25 évig középiskolában tanítottam, de 2006-ban, fiunk elvesztése után… Tovább »

Harminc év vendéglátózás után lett online marketinges

A blogon rendszeresen mutatunk be olyan történeteket, amelyek inspiráló példákat mutatnak arra, hogy hatvan körül/felett sem áll meg az élet. Ismerjétek meg Burai Barbit, aki 30 évnyi vendéglátózás után valami teljesen másba fogott. Nyugi: Mikor és miért kezdtél el vállalkozni? Burai Barbi: A vállalkozásom 2016-ban indult, előtte alkalmazotti viszonyban voltam. Közel 30 évig a vendéglátásban… Tovább »

“Az élettapasztalat jól hasznosítható vállalkozóként is.”

A nyugdíjas éveket sokan szeretnénk hasznosan tölteni, és akár valami teljesen újba kezdeni, valamilyen addig ki nem használt képességünket kamatoztatni. Ezt a munkaerőpiacon már ritkán tehetjük meg, de a vállalkozás előttünk is nyitva áll. Vida Ági, a Gazdagmami alapítója több mint 10 éve segíti a munkaerőpiacról kiszorult nőket (és férfiakat) abban, hogy saját vállalkozást indítsanak.  … Tovább »

Nyugdíjas gyakornok – Te is lehetsz Robert de Niro

A Kezdő című remek filmben (erről külön cikkben számolunk be, érdemes megnézni) a 70 feletti nyugdíjast alakító Robert de Niro egy cég nyugdíjas gyakornoki programjára jelentkezik. A program elvi célja, hogy a munka világából kikerült idős emberek ismét közösségben lehessenek, ismét értelme legyen a napjaiknak. Ennek kapcsán utánanéztük, hogy valóban léteznek-e ilyen programok a világon. Amerikában Bill… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!